Interjú Németh T. Enikővel a Szeged.hu-n
Közel egy évvel ezelőtt indult el egy kutatói program, amiben közösen dolgoznak nyelvészek és informatikusok, időnként gyógyszerészek tanácsaira támaszkodva. A bölcsészek a kutatásaik eredményeit megosztják az informatikusokkal, akik ezeket felhasználva fejlesztenek álhírfelismerő eszközöket, illetve „tanítják” a mesterséges intelligenciát. A végeredmény: megbízható appok, amikkel biztonságosan kiszűrhetjük az álhíreket. A program, aminek az első fázisa éppen most zárul, egyelőre kizárólag az egészségügy területét érinti. Németh T. Enikő, az SZTE BTK Általános Nyelvészeti Tanszékének vezetője, az MTA levelező tagja vezeti a programot, aki egyébként éppen hétfőn kap Kresznerics Ferenc-díjat szülővárosában, Celldömölkön a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A program nemcsak egy hirtelen jött ötlet folytán indult, az egyetemi tanár kutatási területe ugyanis a pragmatika, a nyelv használata, a kommunikáció. Olyan evidenciának tűnő nyelvhasználati jelenségekkel foglalkozik, amelyek rendszerének és működésének megismerése akár a bíróságon elhangzó vallomások értelmezésében, vagy a pszichiáterek munkájában is segít az eligazodásban.
Az interjúk a Szeged.hu Magyar zseni-sorozatának újabb fejezete
6722 Szeged, Egyetem utca 2. |
|
enyik@szte.hu |
MTA-SZTE-DE Elméleti Nyelvészeti és Informatikai Kutatócsoport
MTA Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program
Álhírek, áltudományos nézetek nyelvészeti azonosítása alprogram
Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Általános Nyelvészeti Tanszék