Az általunk vizsgált nyelvi jelenségek egyike a tegezés és a magázás, vagyis az, hogy a szöveg (legyen az akár álhír vagy nem álhír) szerzője hogyan szólít meg minket, olvasókat. A legtöbbször sehogyan se, az újságcikkek, beszámolók, hírek sokszor csak informálni akarják az olvasót. Az álhírek azonban gyakran nem csak információt közölnek, hanem arra is törekednek, hogy meggyőzzék az olvasót és rávegyék azt valamire, azaz manipulálnak. A meggyőzésnek, manipulációnak pedig az egyik hatékony eszköze az, hogy bevonják az olvasót, résztvevővé teszik, ezért arra számíthatunk, hogy az ilyen jellegű szövegekben gyakrabban fordul elő az olvasó megszólítása.

 

A megszólításnak, pontosabban a társas deixisnek alapvetően két fajtája van, a tegezés és a nem tegezés, ez utóbbinak további három altípusa, a magázás, önözés és a tetszikelés. Azt, hogy melyik formát használjuk egy szituációban, bonyolult társadalmi protokollok, illemszabályok, etikettek szabályozzák, aminek a részleteibe nem is szeretnék belemenni. Az bizonyos azonban, hogy sokszor nem is tudjuk, vagy nem is akarjuk eldönteni, hogy melyik formát válasszuk, inkább valamilyen elkerülő stratégiát alkalmazunk. Mint például amikor az orvos azt kérdezi a pácienstől, hogy Na, hogy van a térdünk?, pedig nyilvánvaló, hogy nem a térdeink általános állapotára kíváncsi, hanem a kizárólagosan a beteghez tartozó térdre. A többes szám első személyű kifejezéssel viszont nem kell tegeznie vagy magáznia a beteget: Hogy van a (te) térded? Hogy van az ön/maga térde?

A vizsgálatunk során tehát azt vesszük számba, hogy milyen tegező és nem tegező kifejezések fordulnak elő. A legegyszerűbb azokat az eseteket azonosítani, amikor a te, ön vagy maga névmás is megjelenik a szövegben, azonban a magyarban, például az angol nyelvvel ellentétben, a személyes névmások sokszor elhagyhatóak. Ilyenkor más nyelvi elemeket kereshetünk, amelyek a tegezésre vagy a magázásra utalnak, olyan szavakat, amelyek egyeztetve vannak valamilyen ki nem mondott névmással. Ezek lehetnek például igék (érdekel (téged), (te) alszol, (ön) énekel), birtokos kifejezések (térded, térde), vagy akár névutók is (mellette, utánad). Az ilyen magázó kifejezések azonban alakilag megegyeznek az egyes szám első személyű kifejezésekkel: a Hogy van a térde? kérdés lehet magázás is, de lehet egy harmadik személy térdére irányuló kérdés is. Az egyértelműsítés ilyenkor a tágabb szövegkörnyezet figyelembevételével történhet.

A tegező vagy magázó kifejezések megléte azonban nem mindig azt mutatja, hogy a szöveg alkotója tegezné vagy magázná a szöveg olvasóját. A tegező vagy magázó formák több funkcióban is szerepelhetnek egy szövegben. nézzük végig ezeket a funkciókat, és így végül eljutunk ahhoz is, hogy hogyan tegezhetjük le a szomszéd nénit.

Az első, legközvetlenebb funkciója a tegező és magázó kifejezéseknek az olvasó vagy a hallgató megszólítása.

A második, szintén gyakori funkció az, amikor a beszélő vagy a szövegalkotó beszámol egy olyan eseményről, amelyben valaki (akár a beszélő) tegez vagy magáz valakit, vagyis idézi azt. Ilyenkor ténylegesen megfigyelhető a társas deixis, de az nem a beszélő és az aktuális hallgató között történik, ami az álhírség szempontjából érdekelne bennünket. Ilyen idéző használatot találhatunk például a riportokban is, ahol a riporter tegezi vagy magázza a riportalanyát.

Egy további eset az, amikor egy kifejezést nem is tudunk másként megfogalmazni, csak tegező alakban, mert a kifejezés ilyen alakban rögzült, csak ebben az alakban használatos, azaz idiomatikus, állandósult tegezésről van szó. Ilyen például a Te jó ég! felkiáltás, amiben a te tegező névmás szerepel, vagy a Hadd mondjak el egy történetet! kifejezésben a hadd ige. Ezekben az esetekben nem történik meg a tegezés aktusa, nem csak az olvasó/hallgató nincs tegezve, hanem egyáltalán senki sem. További példák még a cikkekben gyakran előforduló lásd bővebben vagy vesd össze fordulatok.

Végül az utolsó eset az, amikor egy elképzelt szituációt írunk le úgy, hogy egy bárki számára érvényes állítást fogalmazunk meg. Ilyenkor a szituációban szereplő személyről tegezve is szólhatunk, mégsem érzi feltétlenül a hallgató vagy az olvasó, hogy ő lenne a szituációba helyezve. Különösen akkor, ha a leírt szituáció nem is reális a hallgató számára: Ha egy űrhajóban lebegsz súlytalanul, ne csodálkozz, beütöd a fejed a mennyezetbe vagy Amikor heavy metal koncertre mész, fel kell készülnöd, hogy hangos lesz a zene. Ilyenkor a tegező alakkal hivatkozott szereplő kicserélhető egyes szám első személyű kifejezésre (Ha egy űrhajóban lebegek súlytalanul...) vagy harmadik személyű határozatlan névmásra (Amikor valaki heavy metal koncertre megy...) anélkül, hogy a megfogalmazott állítás értelme megváltozna. Az ilyen hipotetikus szituációkban előforduló hipotetikus tegezés nem valódi tegezés, nyugodtan használhatjuk olyan helyzetben is, amikor a beszédpartnerünket egyébként nem tegezzük, így mondhatjuk akár a szomszéd néninek is.

Azért persze csak óvatosan, mert akár magára is veheti a címzetti szerepet.