Az álhírek egyik fontos jellemzője az, hogy sok túlzó megfogalmazás található bennük. A túlzásnak, fokozásnak az egyik megnyilvánulási formája az, ha egy eleve túlzó, fokozó kifejezést használunk, azaz olyan lexikai elemet, amelynek már a szótári jelentésében benne van a túlzás, például gyönyörű ~ ’nagyon szép’.

Az álhírelemző munkánk egyik lépése az, hogy az elénk kerülő szövegekben bejelöljük, annotáljuk a fokozó kifejezéseket. A lexikai fokozás bejelölésén túl az annotátoroknak eg olyan kifejezést is meg kell adniuk, amely az adott szöveghelyen helyettesíthetné az annotált kifejezést vagy arra kicserélhető. Azokban az esetekben, amikor rendelkezésre állnak teljes lexikai szinonimák, ez a feladat maradéktalanul megoldható. Az azonban nem magától értetődő, mit kell gondolnunk a teljes szinonimákról. A diákoknak és érdeklődő laikusoknak szóló ismeretterjesztő írások a következőképpen szokták értelmezni ezt a fogalmat:

A teljes szinonimák olyan szópárok vagy szócsoportok, amelyek jelentése teljesen megegyezik, és minden szövegkörnyezetben felcserélhetők egymással.

Általában azt is megjegyzik ezek az írások, hogy ilyen szópárokra vagy szócsoportokra csak kevés példa található. Az illusztrációk között leggyakrabban az autó/gépkocsi, év/esztendő és a kutya/eb szópár szerepel.

Hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a címben feltett kérdés megválaszolásához, emeljünk ki két részletet a teljes szinonima iménti értelmezéséből. Először is, olyan lexikai elemekre kell gondolnunk, amelyek jelentése teljesen megegyezik. Világos beszéd. De honnan tudhatjuk, hogy két lexikai elem jelentésében teljes az egyezés? Erre elvileg több lehetőségünk is van. A teljes jelentésazonosság megállapítására az introspekció a legkézenfekvőbb módszer. Ha általános nyelvi tapasztalatainkra hagyatkozva úgy véljük például, hogy az autó jelentése egyetlen szempontból sem nem tér el a gépkocsi jelentésétől, mivel ugyanazokra a tárgyakra tudunk utalni velük, és nem látunk okot arra, hogy ezt a kérdést mások eltérően ítéljék meg, akkor mondhatjuk, hogy elégséges bizonyítékkel rendelkezünk egy teljes szinonima létezéséről. Ha valamilyen oknál fogva ez a módszer nem vezet eredményre, akkor a második lehetőség az, hogy megkérdezzük mások véleményét ugyanerről a kérdésről. A jelentések közötti relációk végső soron nem a személyes tapasztalatokban, hanem a nyelvhasználat társas folyamataiban kristályosodnak ki. Minél több, kompetensnek vélt személy véleményét kérjük ki, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy megtaláljuk a helyes választ. Ha még ezek után is kételyek maradnának bennünk, a következő lehetőség az, hogy ellenőrizzük a kérdéses jelentéseket egy megbízhatónak tartott értelmező szótárban. Innen már nem kell tovább lépnünk. A szótári bejegyzések egyértelművé fogják tenni számunkra, hogy az autó és a gépkocsi jelentése valóban nem tér el egymástól.

Amint láttuk, a fenti értelmezés azt is kimondja, hogy a teljes szinonimák lexikai elemei minden szövegkörnyezetben felcserélhetők egymással. Ez kissé homályosan megfogalmazott kritérium, hiszen nehéz elképzelni olyan szövegkörnyezetet, ahol egy lexikai elem ne lenne felcserélhető egy másik (azonos grammatikai kategóriába tartozó) lexikai elemre, függetlenül attól, hogy a jelentéseik között van-e valamiféle kapcsolat. Inkább arról van szó, hogy a teljes szinonimák lexikai elemei minden szövegkörnyezetben felcserélhetők egymással, anélkül, hogy megváltozna annak a szűkebb jelentéstani egységnek az információs tartalma vagy igazságértéke, amelyben összetevőként szerepelnek. Lássunk erre egy egyszerű példát! Három autó is áll a ház előtt, pedig itt nem szabad parkolni. Aligha okozna bármiféle változást, ha a főmondatban az autó helyén gépkocsi állna. Nem szűkülne és nem is bővülne a kifejezett információs tartalom, és a mondat igazságértéke sem változna meg. Ha ebben az értelemben vesszük, a felcserélhetőség egyfajta tesztként is felfogható, olyan tesztként, amellyel alá lehet támasztani a teljes szinonimák létezését. Ez jó hír az annotátorok számára. Nemcsak részleges szinonimák léteznek, több-kevesebb jelentésbeli átfedéssel, mint ahogyan az megfigyelhető például a jobban szeret/nagyobb mértékben szeret szócsoportok esetében, de egy szigorúbb kritériumoknak megfelelő jelentéstani kategória létezésére is kellő bizonyítékkal rendelkezünk, ez pedig pontosabbá teheti az annotációs munkát.

Szinonimák parkolnak az út két oldalán

 Teljes szinonimák tehát léteznek, megnyugodhatunk. Vagy mégsem? Ha a jelentés kérdéseit tárgyaló klasszikus elméleti irodalmat vesszük alapul, akkor meginoghat a teljes szinonimákról kialakított véleményünk. A múlt század második felében ugyanis egyetértés alakult ki a nyelvfilozófia szakértői között arról, hogy az előbb említett teszt, a felcserélhetőség tesztje csak a szövegösszefüggések egy bizonyos típusában tekinthető megbízhatónak. Ha arról beszélünk, hogy autók állnak a ház előtt, akkor a teszt működik. Az efféle összefüggéseket extenzionális kontextusoknak szokás nevezni. Amikor intenzionális kontextusokat vizsgálunk, a teszt nem működik. Álljon itt két példa a különbség magyarázataként! Tomi azt hiszi, hogy az autó fékezett. Tegyük fel, hogy Tomi nem tudja, miféle dolog a gépkocsi. Ekkor nyilván nem állíthatjuk róla, hogy azt hiszi, hogy a gépkocsi fékezett. A hiszi tehát olyan kontextust teremt, amelyben egy mentális beállítódás vagy attitűd fejeződik ki, és ebben a kontextusban a feltételezett teljes szinonimák felcserélhetősége érvényét veszti. A második példa a modalitás jelenségével áll kapcsolatban: Szükségszerű, hogy nyolc osztható kettővel. Ez igaz. Tudjuk, hogy a bolygók száma is nyolc. Elvileg tehát a nyolc és a bolygók száma teljesen azonos jelentésű. Ugyanazt a számot vagy számosságot jelölik. Mégis, ha azt állítjuk, hogy Szükségszerű, hogy a bolygók száma osztható kettővel, akkor hamis állítást kapunk. Hogy hány bolygó van a Naprendszerben, az nem szükségszerű, hanem esetleges tény. Nem működik a felcserélhetőség. Ahogyan a hiszi, a szükségszerű is olyan kontextust teremt, amelyben nem teljesülnek a jelentésazonosságra vonatkozó megszokott elvárások. Amennyiben ezt a tágabb összefüggésrendszert tartjuk szem előtt, amely az extenzionális kontextusokon kívül az intenzionális kontextusokat is figyelembe veszi, a helyes következtetés csak az lehet, hogy teljes szinonimák nem léteznek.

Az bizony elég különösnek tűnik, ha valamiről egyszerre állíthatjuk, hogy létezik és nem létezik. Ebben az esetben az ellentmondás azonban feloldható. A feloldás indoka egészen hétköznapi. A teljes szinonima egy szakkifejezés. Rajtunk áll, pontosan milyen értelmet adunk neki. Nekünk kell eldönteni, milyen célra használjuk. Az annotálás során egyszerűen más kritériumokat tekintünk érvényben lévőnek, mint amikor a mentális attitűdök jelentéstani következményeiről vagy a modalitás tágabb összefüggéseiről gondolkodunk. Léteznek-e teljes szinonimák? A legjobb, amit tehetünk ezzel a kérdéssel, az az, hogy pontosítjuk: Léteznek-e teljes szinonimák az annotátorok/nyelvfilozófusok értelmezése szerint?